A legtöbben arra törekszünk, hogy tökéletes legyen minden: a lakás, az étel az asztalon, a kapcsolatunk a családdal és a párunkkal. Közben persze zajlik az élet odakint, sokszor észre sem vesszük a hetek múlását mert abszolut nem ott vagyunk. Barangolunk a múltban, ábrándozunk a jövőn, csak azt felejtjük el, hogy most élünk. Mindig az adott nap a fontos, csak nehéz a jelenben maradni.

Az, hogy kinek mi a tökéletesség, változó. Egy anyának a legfontosabb a gyermeke, ezen nincs mit vitatni. Fontos a ruhája, a játéka, az ágya és minden apró dolog ami körbeveszi. Itt jövünk mi a képbe, hiszen ki hajszolja a tökélyt? Én. Lehet, hogy te is. Megvennék minden készségfejlesztő játékot, három téli cipőt a nem bundástól az extrém melegig, bármit, amit látok és hallok a médiától. Mert elhiszem, hogy jó. Néha még azt is hiszem, hogy nálam mindenki jobban tudja, hogy a gyerekemet mi érdekli, mi a kényelmes, hogyan jó. Pedig aztán nem is, csak extrém jó marketingesek vannak.

Eleinte hajtottam a bio alapanyagokat, hogy a hozzátáplálás során tökéletes legyen minden, ami levándorol a pocakba. Aztán követtem pár táblázatot, mit, hogyan és mikortól lehet adni. Néha ugrottam át dolgokat mert a drága kicsi fiam is fittyet hányt a szabályokra. Soksor voltam mérges, őrjöngtem aztán kétségbe estem, hogy milyen anya vagyok én, aki felcserél dolgokat, máshogy készíti az ételt, kóstoltat almát kekszel, növényi tejjel készíti a tejbepapit, sőt, még egy kis kanál cukrot is csempész hozzá. A kisfiam kiváncsian eszik, szeret mindent, úgy, ahogy azt én csinálom. Ez pedig jól esik a lelkemnek.

Mindig el vagyok havazva a mosással és vasalással, ez valahogy nem tud egyensúlyba kerülni. Ha kiürül a szennyesláda, akkor tuti, hogy már három adag vasalni való várakozik, vagy éppen fordított a helyzet. Rendszerint sikerül porszívózni egyszer vagy kétszer a héten, de biztosan elmarad a portalanítás. Ha elkészülök valamivel, tuti, hogy más dolog elmarad. De kérdem én, miért baj ez? Miért kell mindennek a helyén lennie, mindennel elkészülni, csilli-villi lakásban élni? Talán hajt valaki ostorral és megbüntet, ha félkész állapotban maradt valami? Nemhiszem. Inkább csak magadat bünteted.

Nálunk játékok vannak szétdobálva a nappaliban mert ilyen egy totyogóval az élet. Jön és pakol. Állandóan, szünet nélkül. Polcokat, szekrényeket, virágföldet. Hogy engedem-e? Nem mindent. Gyerekzár? Az nincs. De van helyette összegumizott fogantyúk amit azért piszkál mert érdekes. Lehúzza a ruhákat a szárogatóról, kipakol a szennyesből, naponta többször lehúzza majd megeszi a zokniját, csak azért iszik, hogy kiköpködje és még sorolhatnám. De gyerek, ez a dolga. Felfedez és tanul, a maga sajátos módján. Megismeri a tárgyakat, az állagukat, figyeli, hogyan lehet rá hatni, megfogni, forgatni, hangot ad-e ha földhöz vágja. Kíváncsi és ez így jó, így tökéletes. Ha hagyjuk, hogy saját maguk fedezzék fel a körülöttük lévő dolgokat, nem fog azon járni az eszünk, hogy mennyivel lehet jobb és kielégítöbb egy zengő-bongó, mozgó, beszélő, mondókázó, hiper-szuper sok ezres játék. Énekelni mindenki tud és olvasni is, a gyermek pedig imádja az anyukája hangját. Én is azokat a könyveket olvasom a csemetémnek amik az enyémek voltak első osztályos koromban, mindezek mellet pedig a képekhez mást is lehet kitalálni. Arra, hogy lássa a színes képeket jó ez a harminc éves könyv, amit már háromszor megragasztottam, kipótoltam másik papírral mert számtalanszor megette. És még meg is fogja, a többivel együtt.

Szóval mit is nevezünk tökéletesnek? Törekedj mindig a jóra, hozd ki a napodból a legtöbbet és feküdj le úgy, hogy ma ennyire voltás képes. Nekem így könnyebb élnem.